Délelőtt a Balaton déli csücskéből indultam, kígyózó kocsisorban haladva a „Vulkánok földje”, Kisapáti lankái felé. Pár hete láttam egy hírt, ami azonnal megfogott: olívaszüret a Balaton északi partján. Na, ez az, amit látni kell.

Ahogy a GPS ráfordított az utolsó kanyarra, rögtön visszafordultam. A faluban hagytam az autót, mert a dűlőút a „szűk, kétirányú, és csak a bátrak mernek elindulni rajta” kategóriába tartozik. Őszintén: egy autó pont elfér, kettő már közelebbi kapcsolatba kerül. Ha erre jársz, inkább gyalogolj! Az a 750 méter igazi kis zarándokút – szőlőtőkék, panoráma, csend és az a tipikus balatoni illat, amit semmi mással nem lehet összetéveszteni. Mindehhez kellemes őszi napsütés társult – pont, ahogy az ember elképzeli egy tökéletes nap kezdetét.

A Balatoni Mediterrán Botanikus Kert maga a „Mi ez a csoda, és hogy kerültem ide?” élmény.
Olyan, mintha egy római villa teleportált volna ide pálmákkal, citromfákkal és papagájokkal együtt. Egy mediterrán oázis a hegyen.

A látvány felejthetetlen: a teraszról ellátni a tanúhegyekre – a Badacsonyra, Gulácsra, Tóti-hegyre és Csobáncra. A panoráma annyira lenyűgöző, hogy már önmagában ezért megérte feljönni.

 A program kertlátogatás és olívaszüret volt. Egy fantasztikusan lelkes hölgy (igen, sajnos elfelejtettem a nevét, de ő egy igazi tünemény!) mesélt a hely történetéről.

Kiderült, hogy Bicskei Sándor 2015-ben szeretett bele a tájba, majd megnyitotta a Taberna Infinito éttermet, és belevágott mediterrán álmai megvalósításába. A kert 200 méter magasan fekszik, ahol a klíma szubmediterrán: télen sem fagy, és mindig 3–4 fokkal melegebb van, mint a környéken.

A növényzet őszi ruhát öltött, a háttérben papagájok kommentálták az eseményeket (néha gyanúsan emberi hangon), így a mediterrán hangulat garantált volt. Pálmák, citromfák, fűszernövények, bokrok és virágok végeláthatatlan sora – 700 különböző fajta! Még gránátalmát is kóstoltunk.

A séta végén elérkeztünk az olívafákhoz. Az apró bogyóktól roskadozó ágak között lelkesen szedegettük az olajbogyókat – a mediterrán életérzés most tényleg kézzel fogható lett.

A kertlátogatás végén az étterem teraszán limonádé, friss olívabogyó és két isteni falatka várt – természetesen minden alapanyag a kertből. A nap tökéletes lezárása volt ez a kis gasztro-pillanat: napfény, illatok, mosolygós emberek.

 Ez a hely minden évszakban más arcát mutatja. Tavasszal virágos, nyáron mediterrán, ősszel aranyló, télen békés. Ami viszont mindig ugyanaz: jókedv, kedves emberek és lenyűgöző látvány.

Ha egyszer a környéken jársz, ne hagyd ki. Ez nem csak egy kert – ez egy kis szelet Dél-Olaszország a Szent-György-hegy tetején.

Balatonfüreden, ha a Petőfi Sándor utcában sétálsz, előbb-utóbb belebotlasz egy gyönyörűen felújított villába. Katti Zoób Fashion & Museum, Magyarország első divatmúzeuma, amely 2024-ben nyitotta meg kapuit. A villa az 1800-as években épült, történelmi súlya is van (fénykorában Blaha Lujza barátaival is megfordult itt) – most pedig úgy néz ki, mintha időutaztál volna, csak épp üvegfalakkal és kifinomult dizájnnal tuningolva.

Mi vár bent?

Éppen a HERITAGE – Örökség és korszellem a divatban című kiállítás fut. És most kapaszkodj: itt nemcsak nézni, hanem tapogatni is ér! Igen, jól olvasod. A múzeum személyzete konkrétan bátorít, hogy simogasd meg az anyagokat, érezd a textúrákat.

Zoób Kati varázslata pont abban rejlik, hogy a régi és az új közötti hidat olyan természetességgel építi, mintha ez mindig is így lett volna. Antik és kézműves technikákból született darabok találkoznak modern ruhákkal, főúri és népviseleti elemek kapnak új életet, sőt: több száz éves lakástextíliák is visszatérnek, immár ruhaként. Az eredmény? Egy kifutó, ahol csipke, gyöngy, élénk színek és merész sziluettek flörtölnek egymással.

A kiállítás arra mutat rá, hogy a hagyomány és a modernitás nem egymás ellensége, hanem együtt tudják megírni a divat jövőjét. Az örökség tisztelete + kreatív újítás = fúziós divat. Ez az a pont, ahol a múlt és a jelen összeölelkezik, és közösen mondják: „Nézd, így kell időtállónak lenni.”

Praktikus tudnivalók

• Időtartam: kb. 45–50 perc, hacsak nem akarsz minden textilt háromszor is megsimogatni.
• Hangulat: könnyed, barátságos, nem az a tipikus „csendben járkálós” múzeum.
• Évszakfüggetlen program: nyáron menekülés a hőség elől, télen pedig kulturális kuckózás.

Extra pont a személyzetnek

Nem tudom, milyen koffeint kapnak, de a hölgyek a recepción mosolygósak, lelkesek, és tényleg imádják, amit csinálnak. Egy frappáns bevezető után hagytak minket saját ritmusban felfedezni a kiállítást, a végén pedig szívesen válaszoltak minden kérdésünkre. Olyan volt, mintha nem csak látogató lennél, hanem egy kicsit vendég is.

Ha Balatonfüreden jársz, ne csak a mólót pipáld ki. Térj be ide, mert ez nem egy „múzeum, ahol nézni kell”, hanem egy hely, ahol élményt kapsz minden érzékszervednek.

Ha azt halljuk, hogy „padláskiállítás”, elsőre talán régi babaruhák és poros vázák jutnak eszünkbe. De Enyingen a padláson egészen más történik: ott a második világháború elevenedik meg, méghozzá egyetlen ember szenvedélyének köszönhetően.

A helyszín maga is különleges. A kiállítás Gábor saját házának padlásán kapott helyet, ahol minden négyzetméterből sugárzik a szenvedély és a precizitás. A vitrinek gondosan rendezettek, a tárgyak köré történetek szövődnek, és az egész térnek van egyfajta „időbuborék” hangulata — amikor fent vagy, elfelejted, hogy csak pár utcányira vagy Enying központjától.

Farkas Gábor, a város ismert magángyűjtője, több évtizede kutatja a Balaton környékének hadtörténetét, és amit mások csak térképen látnak, azt ő lapáttal, fémkeresővel és legendás türelemmel találja meg. Az eredmény? Egy olyan kiállítás, amely egyszerre időutazás, történelemóra és emberi történetek gyűjteménye.

A kiállítás központi témája az 1945. március 6-án indult Tavaszi ébredés hadművelet, amely a második világháború utolsó nagy német ellentámadása volt Európában. A történelemkönyvekben ez a hadművelet „Balatoni csata” néven ismert — és Gábor számára személyes küldetés, hogy megőrizze ennek emlékét.

A látogatók sisakok, fegyverek, egyenruhák, térképek, fényképek és levelek között sétálhatnak, mindezt Enying és környéke földjéből, erdeiből, padlásairól összegyűjtve. A tárgyak mögött pedig ott vannak a helyi történetek: a nagypapa, aki sosem beszélt a frontról, a ház mögött talált sisak, a gyerekkori „háborús kincsek”, amelyek most egy valódi történetté álltak össze.

A látogatás csúcspontja kétségtelenül Farkas Gábor személyes tárlatvezetése. Minden tárgyról tudja, hol, mikor és milyen körülmények között talált rá. A történetei hol megrázóak, hol humorosak voltak. Az előadásmódja nem múzeumi, hanem emberi: nem tankönyvet idéz, hanem életet visz a múltba. Nem csoda, hogy a látogatók — főleg a férfiak, de hölgyek is szép számmal — hamar belemelegednek a beszélgetésbe, és előkerülnek a családi háborús sztorik és természetesen a férfiak katona történetei is.

A kiállítás nem hivatalos múzeum, hanem egy ember szívének és kíváncsiságának gyümölcse, amely minden érdeklődő számára nyitva áll.

Ha valaki a látogatás végén azt érzi, hogy a történelem hirtelen közelebb került hozzá – akkor Gábor elérte a célját.

📍 Helyszín: Enying, Kossuth Lajos utca 45.

📞 Bejelentkezés: +36 30 470 4404

⏰ Megtekintés: előzetes egyeztetéssel